Zászlóshajó

A néző, a fogyasztó szempontjából majdnem mindegy, hogy szervezetileg, vagy épp pénzügyileg, netán vezetőileg önálló-e egy televízió vagy sem.
A leköszönt Cselényi elnök - aki még a későbbiekben lehetséges, hogy magyarázkodni kényszerül a csatorna körüli ügyletek miatt - szerint ha az önállóság megszünik, meghal az alkotás szabadsága is. Ez mind szép és jó, de csak gondoljunk bele, hogy például a BBC-nek hány, közös fenntartásban működő csatornája van, és milyen jól elvan az alkotói szabadság is arrafelé. De hasonló a helyzet például a lengyel köztévénél is, ahol még újabb adók elindítását tervezik.

Ráadásul nálunk egyelőre nincs is szó tényleges összeolvasztásról, fúzióról az MTV és a Duna között. Ez a két adó összesen négy csatornát tart el jelenleg egyébként.

Gyakorlatilag mindegy, hogy ki lesz a Duna igazgatója (merthogy az elnöki státusz elvileg megszűnik). Persze hallani már - nem is valószínütlen neveket, akik végül befutók lehetnek. Így Bayer Zsolt, egykori Duna-alelnök, vagy épp Szaniszló Ferenc korábbi dunás hírfőszerkesztő, akinek akkori működése egyáltalán nem volt sikeresnek nevezhető sem szakmai, sem nézői szempontból. Gyakorlatilag a Duna valaha volt legnézhetetlenebb hírműsorát állította elő, amely egyáltalán nem tükrözte a Duna Tv szellemiségét - épp a határon túli hírek hiányoztak belőle, de teljesen.

És most jutottunk el a kulcsmondhathoz. A Duna Tv és  a határon túl. Ez lesz a következő időszak meghatározó kérdése, mert mára már csak nyomokban emlékeztet régi önmagára a csatorna: határon túli körzeti stúdiói már jószerivel nincsenek, sportriportereit sem Erdélybe, vagy Felvidékre hanem a világ különféle helyeire utaztatja az adó, különösebb indok és közvetítés nélkül. De ez egy másik téma már.

Ha nem lesz gyökeres struktúraváltás a Duna Tv-n belül, akkor mindegy is, hogy melyik posztot ki tölti be a néző szempontjából sem jobb, sem rosszabb nem lesz.

De miben kéne leginkább változtatni?

Már régen - a műhold adta lehetőségeket kihasználva - klónoznia kellett volna önmagát a csatornának, amely a műholdas sugárzás árát illetően nem jelentős plusz kiadás, mivel egy bérelt transzponderen mindenképp maradnak kihasználatlan felületek.

A klónozás lényege pedig annyi: a Duna Tv egyes programját (vagy akár a Duna II-t, mindegy) 3-4 változatban kellene sugározni. Azaz az adás 90%-ban minden verzióban ugyan az volna, amolyan regionalizált változatokként: lehetne Duna Tv Erdély, Duna Tv Felvidék, stb. Ezek azonban külső jelként sehol sem jelennének meg a csatornán a különbség csak az a napi mondjuk 10%os műsoridő melyet - ha még léteznének - a regionális stúdiók tölthetnének be. Ezzel megvalósulna az a régi vágy, miszerint több határon túli hírt kellene megjeleníteni, és közelíteni kellene azokhoz a régiókhoz is (így például kelet-Felvidék) amely a Duna jelenlegi hír-térképén teljesen fekete.

Azaz mindenhol 90%-ban ugyanazt a műsort sugároznák az eltérés pedig a regionális adások adásideje (tehát tőkétől függően például délután 5-7 között és annak ismétlései) lenne, melyek párhuzamosan tudnának műsort sugározni azaz nem vennék el egymástól az adásidőt (a főadón ez alatt mondjuk napi váltásban mutathatnák őket) és ráadásul megnyilna a határon túli magyar reklámok lehetősége is: olcsó, és koncentrált reklámfelületként jelenhetne meg a Duna térségi verziója, amelyből akár el is tarthatnák magukat a regionális stúdiók ha a ezen bevételeket a csatorna náluk hagyná.

A regionalizált adásokat a helyi kábelszolgáltatók ennek megfelelően vennék át, és Erdélyben az erdéyi adást láthatnák, de egyéni parabola segitségével bárki nézhetni egyik vagy másik verziót amerikától ausztráliáig.

Rendkívül sarkallatos kérdés a határon túli digitális földfelszíni tévéadásban való jelenlét (a bizonyos DTT - lásd: MinDig Tv). Cselényi elnök korábban élből elutasította, és szükségtelennek tartotta ezt mondván lefedettségük teljes: a magyarországi MinDig Tv-n mégis elsőként jelentek meg, és a valóságban például a már említett kelet-felvidéken számos magyar ember (személyes ismeretség okán mondhatom) még csak nem is látott soha Duna Tv-t, miután csak a három földi sugárzású adó (m1, tv2, rtl) jut el hozzá, s sok helyütt - a beljebb fekvő részeken - még az sem.

De ne gondold kedves olvasó, hogy a klónozással én találtam volna fel a spanyol viaszt, a modell él és működik tőlünk nyugatabbra már rég óta hasonló módon működi: lásd német tartományi szinten.

Ez azonban nagy érvágás lenne a budapesti központban dolgozók számára, hiszen nem biztos, hogy a továbbiakban szükség lenne ilyen számban munkájukra.

Persze ez nem csak regionális hálózat felélesztésével járna hanem jóval nagyobb összeget kéne fenntartásukra is fordítani amit ma a Duna központi, budapesti része nyel el, hiszen gyakorlatilag a regionalitás ma nem létezik náluk.

Ma összezárt a Jobbik-frakció a Gárda mellett, és saját képviselőtársuk ellen. Így foglalható össze az az eset, amelyet a 6-os számú posztban már megírtam, mi szerint Pősze Lajos alelnök summázva úgy véli nem a Gárda és a Budaházy a követendő irányvonal a Jobbik számára.

Persze lehet, hogy ez a látványos "üzenet" az önkormányzati választásoknak szólt csak a Jobbik-frakció részéről, ha viszont valóban komolyan gondolják az irányvonal folyatását úgy szinte bizonyosan második erő semmiképpen, csak egy az ötszázalékos küszöbért hajtó kispárt lesz a radikális tömörülés.

Nem "mszp-sedés", vagy "fideszesedés" jellemezheti tehát a jövő Jobbikát, hanem sokkal inkább "csurkásodás" azaz közel sem fogja tudni megismételni 2010-es választási szereplését, eljelentéktelenedik, majd pedig a megszűnés határára sodródik  a nacionalista szervezet.

Pősze nyilatkozata arra kívánt rámutatni: az elmúlt nyolc év semmittevése, és nemzetellenes légköre, valamit elszabaduló bel- és külpolitikai helyzete kellő táptalajt szolgált egy alulról jövő mondhatni a nép ajkán élő csoportosulásnak amely azokat a jelszavakat használta és azokat az eszközöket követelte melyet már akkor hosszú évek óta remélt elsősorban a vidéki társadalom.

A cigánybűnözés szóhasználat, a rend, az erő jelképe azokon a területeken ahol a többségi lakosságot félelemben tartotta a roma népesség kellőképpen ült, és megfelelő hívószóként jelent meg.

A Jobbik szavazók egy másik része - akik viszont közvetlenül nem érezték veszélyben sem egisztenciájukat, sem pedig értékeiket és saját magukat - azért bízott a Jobbikban áprilisban mert úgy vélte az általa amúgy támogatott Fideszt még határozottabb és gyorsabb intézkedések meghozatalára sarkallhatja a kisebbik párt. Ugyancsak fontos szempont volt  a szemükben az MSZP "legyőzése" azaz az, hogy húsz év óta először harmadik helyre kerülhet a poszt-kommunista utódszervezet.

Pősze azonban felismerte: a helyzet konszolidálódásával, azzal, hogy a Fidesz-kormány mind egzisztenciálisan, mind pedig bűnüldözés terén képes lehet rendet teremteni az országban okafogyottá válhat a Gárda jelenléte, míg Budaházy személye egy kis számú ultra-csoporton kívül (néhány tízezer fős szavazótárbor) más számára nem hívószó, sokkal inkább az eltávolodást és elidegenedést gerjesztheti a Jobbikkal szemben.

Tehát a kérdés az, hogy a Jobbik a következő négy évben konszolidálódik-e, és elfogadott európai párttá válik amely a parlamentarizmusra helyezi a hangsúlyt, vagy pedig a Gárda támogatása mellett visszazsugordol 5-7 %-os támogatottsági szintre.

A parlamentarizmus híveivel szemben jelentős érv lehet a párton belül, hogy a mostani frakciótagok többsége nem képes, és nem is lesz képes várhatóan konzisztens és konzekvens nemzeti poltika folytatására, egyszerűen egyéni képességeik hiánya miatt sokkal célszerübb lehet a frakciótöbbség számára ha a radikalizmus möge bujva valójában sematizmust képviselve nincs szükség egyéni képességeik használatára.

Elindul-e a Jobbikon belül, és elég életképes lesz-e egy konzervatívabb irányzat, és ha igen akkor mikor konfrontálódik nyiltan a Vona-Novák-Morvay fémjelezte irányvonallal. Azaz sikerül-e elnököt váltania a Jobbiknak pártszakadás és nagyobb botrányok nélkül a következő években, hogy egy másfajta irányt vegyen az alakulat. Ha ez sikertelen lesz, úgy minden bizonnyal elkerülhetetlen a "csurkásodás".

Több alkalommal próbálták már azonosítani a Kuruc.info portált a Jobbikkal, és annak politikájával. Az erősen antiszemita hangnemű oldallal kapcsolatban azonban továbbra is kérdés a kérdés, hogy ki is áll a mögötte valójában? 

Ha és amennyiben tényleg a Jobbikhoz kötődik, akkor már jól láthatóan csak annak egyik szárnyát - az úgynevezett nemzeti érzelműeket -képviseli ide sorolhatók a párton kívüli, és ahhoz szorosan kötődő emblematikus figurák közül: Morvai Krisztina, vagy épp Novák Előd.

A Jobbikban érzékelthető pattanságik húzott feszültség azonban jelen állás szerint egyre drámaibb forgatókönyvet  is előidézhet: nem kizárt, hogy a MIÉP-es "mérsékeltebb" vonal, amelyett Balczó Zoltán, vagy épp (ugyan nem a MIÉP-ből jövő) Pősze Lajos képvisel között nyílt színi szakítás következhet el az önkormányzati választást követen, mivel egyre fokozódik és egyre jobban kiéleződik ellentétük.

A Kuruc.infó a minap megjelent cikkében például - ha és amennyiben szorosan a Novák Előd-féle vonalhoz kapcsoljuk a portált - erősen ostorozta Pőszét azon kijelentése kapcsán melyet a Magyar Nemzetben tett nemrégiben, melyben vállalhatatlannak nevezte a Gárda és Budaházy felvállalását.

Ráadásul ez a konfliktus a hírportál üzengetésén túlmutat és valójában nema Kuruc.infó által vizionált "fideszesedés" hanem mintegy "szdszesedés" folyamata van a levegőben a Jobbik háza táján, amikor az elnökség véleményétől merőben ellentétesen gondolkodik, és esetenként cselekszik is a párt parlamenti frakciója.

Ezek az ellentétek október elejéig azonban nyilvánvalóan lehetőség szerint továbbra is fű alatt maradnak, egyes nyilatkozatokat, viziókat leszámítva és majd az önkormányzati válaszátást követően - az amolyan "tét nélküli időszakban" - válhatnak élessé.

Jelen pillanatban tehát úgy tűnik, hogy az agonizáló MSZP-n, a meghasadni látszó Jobbikon, és a magát még meghatározni nem igazán képes, és önazonossági zavarral kűzdő LMP-n kívül, az országgyűlési pártok közül csak a Fidesz és a KDNP az, amely alternatívát tud kínálni. Igaz a parlamenti választások még meglehetősen távol vannak.

Miközben az egyik oldalon nemzeti húrokat is megpróbál módjával pengetni - bár nem túl hitelesen - az MSZP, addig a nagyszámú nagyvárosi, de leginkább fővárosi liberális beállítottságú tömegekhez is fordul a "szexi MSZP" szlogent kitalálva magának. Éppen mintha Gyurcsány Ferenc ötlötte volna ki ezt.

Utóbbi egyébként a homoszexuálisok menetében épp ennyire lehetett népszerűség hajhász saját pártbéli érdekei síkján mintsem a meghasonlott MSZP "nagyban".

De mitől lesz szexi egy párt, és főképp mitől lesz szexi a szegfű?

Az MSZP magyarországi története immáron a parlamenti pártok közül a leghosszabb időre tekint vissza, 1948-tól datálódik legerőteljesebben, a jogelőd MSZMP és annak elődpártjai, - így például a Magyarországi Kommunista Párt -sosem kívántak szexik lenni. Abban az időben egyenesen tiltottak minden pornográf vagy arra utaló tartalmat.

A "legyünk szexik" szlogen egyfelől azért jó, mert nem szükség mögé semmifajta mélyebb tartalom, vagy ideológia egyszerüen hatásvadász. Ráadásul a kereskedelmi médiumokon és a budapesti, nagyvárosi éjszakai élet szingliségén szocializálódott liberális érzelmű szavazótábor - mely ma leginkább az LMP-ben vert tanyát - az egyik, s tán az egyetlen megszólítható tömeg a középpártá vált szocialisták számára.

Felsimerte a "megszólítás" lehetőségét a Fidesz is, amely egy minapi cikk szerint tudatosan tesz gesztusokat az LMP felé, hogy aztán később nyilván jól bekebelezhesse azt.

De miben áll a szexiség? Hát valószínüleg abban, hogy kiteszünk sokmindent a kirakatba, bulikat rendezünk, ha úgy tetszik heppeningeket és közben semmi kirajzolódó elképzelés kialakítására nincs szükség ezáltal pedig népszerűséget, szavazatokat lehet szerezni.

Két egyre inkább árnyalódó irányvonal rajzolódik ki a Jobbikon belül: az egyik felének kellenek Budaházyék, a másiknak - a mérsékelt szárnynak - már kevésbé.

"Fideszesedés"-sel vádolta meg mai írásában a Jobbikot a radikális Kuruc.info portál. Nem nézik jó szemmel ugyanis, hogy a párt alelnöke Balczó Zoltán egy tévéinterjúban azt mondta a minap (m1, Ma reggel), hogy valójában nincs megállapodás a Jobbik és a Budaházyt is támogató radikális mozgalmak között.

A tévéinterjúban is többször utalást hallhatunk arra nézve, hogy valójában van egyfajta törésvonal a radikalizmusnak nevezett irányzat (tehát a Budaházy-féle irányvonal) és a konzervatívabb, nemzeti gondolokdásmód között a párton belül.

Az úgynevezett párton kívüli, de országgyülési és EP-parlamenti jobbikos mandátummal bíró jogvédők (így Morvai Krisztina, vagy épp Gaudi Nagy Tamás) és a MIÉP-ből jött, nemzetiradikális, ugyanakkor "békés" irányzatot képviselő vezetők (így például Balczó) között.

Ez az ellentét nyilván korábban is megmutatkozott a párton belül, azonban nem volt ennyire éles, és ilyen szinten látható köszönhetően a párt rövid eddigi életének és kevés számú médiaszerepléseinek ez korábban a háttérben zajlott le.

Most azonban már láthatjuk, hogy például Morvai Kriszitna továbbra is erölteti a köztörvényes büntettekkel vádolt Budaházy György kiszabadítását, míg a Jobbik vezetői valójában már szabadulnának a témától, és kezd számukra igen kellemetlenné válni ez az irányzat, miután már nincs is szükségük a radikális keménymag (2-3 százaléknyi szavazat) támogatására.

A Jobbik vezetése konszolidálódni - ahogy a Kuruc.infó mondja - "fideszesedni" akar, azaz európai normák szerint szeretne politizálni mert felismerte: ez az egy lehet további fennmaradásának záloga.

Kérdéses azonban még Vona Gábor pártelnök szerepe is, hiszen az elnökről még nem igazán tudni, hogy melyik álláspontot képviseli: az ultraradikálisok vagy a mérsékeltek mellett teszi-e le voksát.

Vona megnyilánulásai alapján még Ő maga sem döntötte el, hogy merre helyezkedjen, viszont jelen állás szerint több jel utal arra, hogy támogatja az ultra-irányzatot. Lásd országgyűlési esküjekor milyen mellényt viselt.

A következő időszak kérdése az lesz, hogy a Jobbik konszolidálódik-e, és ha igen akkor teheti-e ezt Vonával, vagy ha utóbbi nem áll a "józan" oldal pártjára, akkor a párt képes lesz-e új vezetőt találni magának, vagy pedig Vona az ultrák oldalára áll, de akkor erősen kérdésessé válik a Jobbik 2014-es választási szereplése.

Szép csendben megtartotta legújabb tisztújítását - kitudja miért éppen most - az MSZP. A "miért éppen most?" kérdés azért lehet aktuális, mert már csak néhány hónap választ el minket az önkormányzati választásoktól, ahol várhatóan története legsúlyosbb helyhatósági vereségét könyvelhetik el a szocialisták.

De ha ez ennyire egyértelmű akkor miért is állítottak új elnököt, elnökséget? Először is Kovács László visszatérése lehet jelzésértékű: egyfelöl azt jelzi - csakúgy mint Mesterházy szerepe - hogy igazából nem volt kiből választani, másrészt nemkevés nosztalgiát érezhetnek a szimpatizánsok a Gyurcsány előtti időszak irányában, amikor Kovács Lászó elnöksége idején így vagy úgy de ment az MSZP szekere. Mára már szekér is alig van.

Hasonló hercehurcának lehetünk tanúi a párt haláltusája pillanataiban az elnökségi helyeket illetően is, mint ahogy a főpolgármesteri jelöltség vonatkozásában is. Horváth Csabát egyszer megnevezték, majd elbizonytalanodtak, kerestek volna valaki mást (ha lett volna olyan épképzláb jelölt aki még most is kiáll mellettük nyiltan) aztán mivel végül senkit nem találtak ezért maradt Horváth.

Emelett pedig a múltba révedés - mellyel rendszerint ők vádolják a jelenlegi kormányoldalt - most egyáltalán nem antagonisztikus.

Dehát ha jobban belegondolunk valójában éppen ez, a közös (de semmiképpen sem dicső) múlt az amely ezt az alakulatot még valamilyen szinten egyben tartja. A "Kádár idején jobb volt" szlogen. Noha ez utóbbit éppen a Munkáspárt használja, ez az MSZP törzstáborának szinte fel sem tűnik, s egyemberként sorakoznak fel milliárdos vezetőik mögé a munkások érdekeit védendő.

De hogy is szól kedvenc "nótájuk"? "A multat végképp eltörölni..." - így az Internacionálé. Valójában azonban épp ez az amely minden alkalommal az országgyűlésbe repíti a szocialistákat. Olyan, elsősorban idősebb generációkhoz tartozók szavazatai akik a Kádár-i - Horn-i irányvonalat követik, s lelkükben a 80-as években, vagy a 90-es évek második felében ragadtak, s erős nosztalgiával gondolnak arra az  időszakra. Ezt a ragaszkodást személyesíti meg Kovács László (most alelnöki) személye.

Egyrészt maga a párt is a Horn-i időszakig kíván visszanyúlni, hogy onnan merítsen magának bátorságot, kitartást, és valamifajta zavaros eszmeiséget, másrészt ezzel akarják megszólítani a kámforrá vált MSZP-s tábor visszacsalogatható részét. Kovács tehát mindenképpen emblematikus figura lesz a következő időszakban az MSZP-n belül.

Kérdés azonban, hogy vajon miért most küldték harcba Kovácsot vagy éppen Mesterházyt egy igen kilátástalannak tűnő referendum előtt, amely a biztos bukást rejti magában? Talán éppen ezért, mert epizódszerepet szánnak nekik, majd pedig az önkormányzati választás után Gyurcsány Ferenc akár messiásként sétálhat vissza a pártvezetésbe, miután két fő riválisa Mesterházy és Szili Katalin gyakorlatilag parkolópályára kerül(t).

Az elmúlt évek egyik sikeres politikai fogása volt a suttogó propaganda eszközeinek használata. A sugalmazott, úgymond nép száján élő információk jelentős hatalmat biztosíthattak a fejekben az elmúlt időszakban.
Most, tapasztalhatjuk, hogy nincs ez másképpen az új Orbán-kormány kapcsán sem. A suttogó, munkahelyeken, baráti társaságokban terjedő propaganda - ha csak az utóbbi napok fejleményeit nézzük - elérte azt is, hogy a magasabban kvalifikált középosztály egy része (így példakép a felsőoktatásban dolgozók jelentős része) mára már tényként kezeli azt, hogy a Schmitt Pál által jegyzett Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát már azok is elitéljék és elborzasztónak tartsák akik egyáltalán nem érintettek a politikában, nem követik annak eseményeit, és magát az amúgy felütésnek szánt nyilatkozatot nem is olvasták, tartalmát nem ismerik.

Hasonló a helyzet Kövér László, a fidesz úgymond "főideológusa" esetében is. Kövér személyét az elmúlt két évtizedben az opponens oldal olyan sikeresen fantomizálta, hogy mára úgy vált kvázi szalonképtelenné a köztudatban, hogy erre valójában bármikor is okot adott volna. Gondoljunk csak Gyurcsány Ferenc néhány évvel ezelőtti húzására, amikor egy félreérthető Kövér-nyilatkozatból kovácsolt politikai tőkét saját magának, az akkori ellenzék egyik vezérét pedig hathatós médiatámogatás mellett parkolópályára állította.

Ennek gyümölcse is beérhet a következő napok zúgolódásaival, amikor Kövér Lászlót az Országgyűlés elnökévé választhatják, s mindenféle valódi ellenérv helyett a gerjesztett antiszimpátia lehet urrá - ugyancsak kereskedelmi-televíziós médiahátszélben - az ügyben. Azaz csípőből ítélik el személyét, és tevékenységét jónéhányan - hasonlóan aNemzeti Együttműködés Nyilatkozat kötelező kifüggesztéséhez - anélkül, hogy valójában ismernék azt. Ez is a suttogó propaganda egyik győzelme lehet.

Több jel is arra utal, hogy nemzeti fordulat készülődik - hogy sikeres lesz-e az már más lapra tartozik - az MSZP-ben. Kérdés: ennek örüljünk-e és valóban értékeljük pozitívan, vagy pedig egy hánykolódó és végső tusáját vívó poszt-kommunista utódpárt végnapjai-e ezek?

Bárhogy is van, a színfalak - és az önkormányzati választás - előtt próbálja szebbé formálni 'hazaárulónak' predesztinált képét az MSZP, amely még nem tette túl magát azon a sokkon, melyet néhány hónapja kapott a Fidesz kétharamadával végződött referendumon.

Ha nemzetpolitikáról és a baloldalról esik szó egy mondaton belül, mindenkinek először a 2004. december 5-i népszavazás jut eszébe, amikor is Gyurcsány (aki egyébként nem-mel szavazott a kettősállampolgársági törvény parlamenti végszavazásán is néhány hete) politikai tőkét kovácsolt a Nem-ekből, amely hozzásegítette későbbi, 2006-os választási győzelméhez az MSZP-t.

Már a 2000-ben, az első Orbán-kormány időszakában elfogadott státuszörvény idején is erős és határozott ingadozás jellemezte a szocialistákat a törvény megszavazása vagy annak ellenzése témakörében. Az akkor Kovács László vezette MSZP csak nehezen, alkuk eredményeként állt végül kötélnek.

A saját maga eljelentkételenedését egyre jobban megéző, de nehezen tudomásul vevő szocialista párt úgy tűnik próbálkozik valamivel. Ez a tény az utóbbi hetek fejetlensége és "teszetoszáskodása" után valami halvány reménysugárként Szili Katalin szájából hangzott el a kulcsmondat amely meghatározhatja a következő, az önkormányzati választásig tartó időszakát, amely eképp hangzott: "Szili: csak a nemzeti baloldali irányzatnak lehet jövője."

Szili Katalin párton belüli perifériális helyzete ugyanakkor mára egyértelmű, gondoljunk csak a nemzeti összetartozás napjára, mikor Szili a szocialista frakcióból egyedüliként vett részt az országgyűlési megemlékezésen. Sőt az sem lehetetlen, hogy a volt házelnök végleg szakít pártjával.

Ennek ellenére, mintegy utolsó szalmaszálként az MSZP, jelenleg igencsak kusza belviszályok által tarkított helyzetében - amely egyébként nagyban hasonlít az elmúlt nyolc év átgondolatlan kormányzati intézedéseihez is - felismerhette annak lehetőségét, hogy megpróbálhatják betölteni a nemzeti baloldal szerepét, az amúgy még üres térben miután a magyar palettán nincs jelen egyetlen jelentős nemzeti szociáldemokrata tömörülés sem.

Ezt a elméletet alátámasztani látszik a fent említett emléknappal párhuzamosan tartott, és igencsak ideológiai és világnézeti kontrasztba került MSZP-s megemlékezés is.

Ma pedig a szocialisták egyik fő szócsöve, a Népszabadság is nemzeti húrokat próbált megpendíteni a maga módján, ügyelve arra is, hogy közben törzsáborát se fordítsa maga ellen: kiverte a biztosítékot - látszólag - az MSZP-közeli lapnál is felvidéki törvényhozás mai alakuló ülése, amikor fő helyen levő írásban "rossz vicc"-ként apposztrofálta a baloldali lap azt a tényt, hogy az ellenzéki Jan Slota pártjának alelnöke, Anna Belousova irányíthatja a jövőben - kormánypárti szavazatoknak is köszönhetően - a kisebbségi ügyekkel is foglalkozó parlamenti bizottságot Pozsonyban.

Kérdések: mennyire lesz és lehet bátor ilyen nemzeti irányzat az MSZP-n belül, mennyiben tudja hitelesíteni magát ezzel a baoldalinak mondott párt, jelent-e ez számukra további támogatottságot, vagy éppen ellenkezőleg a keménymagot haragíthatná magára egy nemzetiesedő MSZP?