Szép csendben megtartotta legújabb tisztújítását - kitudja miért éppen most - az MSZP. A "miért éppen most?" kérdés azért lehet aktuális, mert már csak néhány hónap választ el minket az önkormányzati választásoktól, ahol várhatóan története legsúlyosbb helyhatósági vereségét könyvelhetik el a szocialisták.
De ha ez ennyire egyértelmű akkor miért is állítottak új elnököt, elnökséget? Először is Kovács László visszatérése lehet jelzésértékű: egyfelöl azt jelzi - csakúgy mint Mesterházy szerepe - hogy igazából nem volt kiből választani, másrészt nemkevés nosztalgiát érezhetnek a szimpatizánsok a Gyurcsány előtti időszak irányában, amikor Kovács Lászó elnöksége idején így vagy úgy de ment az MSZP szekere. Mára már szekér is alig van.
Hasonló hercehurcának lehetünk tanúi a párt haláltusája pillanataiban az elnökségi helyeket illetően is, mint ahogy a főpolgármesteri jelöltség vonatkozásában is. Horváth Csabát egyszer megnevezték, majd elbizonytalanodtak, kerestek volna valaki mást (ha lett volna olyan épképzláb jelölt aki még most is kiáll mellettük nyiltan) aztán mivel végül senkit nem találtak ezért maradt Horváth.
Emelett pedig a múltba révedés - mellyel rendszerint ők vádolják a jelenlegi kormányoldalt - most egyáltalán nem antagonisztikus.
Dehát ha jobban belegondolunk valójában éppen ez, a közös (de semmiképpen sem dicső) múlt az amely ezt az alakulatot még valamilyen szinten egyben tartja. A "Kádár idején jobb volt" szlogen. Noha ez utóbbit éppen a Munkáspárt használja, ez az MSZP törzstáborának szinte fel sem tűnik, s egyemberként sorakoznak fel milliárdos vezetőik mögé a munkások érdekeit védendő.
De hogy is szól kedvenc "nótájuk"? "A multat végképp eltörölni..." - így az Internacionálé. Valójában azonban épp ez az amely minden alkalommal az országgyűlésbe repíti a szocialistákat. Olyan, elsősorban idősebb generációkhoz tartozók szavazatai akik a Kádár-i - Horn-i irányvonalat követik, s lelkükben a 80-as években, vagy a 90-es évek második felében ragadtak, s erős nosztalgiával gondolnak arra az időszakra. Ezt a ragaszkodást személyesíti meg Kovács László (most alelnöki) személye.
Egyrészt maga a párt is a Horn-i időszakig kíván visszanyúlni, hogy onnan merítsen magának bátorságot, kitartást, és valamifajta zavaros eszmeiséget, másrészt ezzel akarják megszólítani a kámforrá vált MSZP-s tábor visszacsalogatható részét. Kovács tehát mindenképpen emblematikus figura lesz a következő időszakban az MSZP-n belül.
Kérdés azonban, hogy vajon miért most küldték harcba Kovácsot vagy éppen Mesterházyt egy igen kilátástalannak tűnő referendum előtt, amely a biztos bukást rejti magában? Talán éppen ezért, mert epizódszerepet szánnak nekik, majd pedig az önkormányzati választás után Gyurcsány Ferenc akár messiásként sétálhat vissza a pártvezetésbe, miután két fő riválisa Mesterházy és Szili Katalin gyakorlatilag parkolópályára kerül(t).
